dátum: 02 február 2012, 15.30
szerző: Tóth Bálint
Nagy örömmel adjuk hírül, hogy az idei évben kezdetét veszi a filmsorozatunkhoz kapcsolódó ösztöndíj program. Sorozatunknak kezdetektől a célja volt, hogy ne csak felhívjuk a társadalom figyelmét hőseinkre, hanem a nyilvánosság révén kézzelfogható segítséget is tudjunk számukra nyújtani. Az első célt a nyilvánosságot már a múlt évben sikerült teljesíteni, hiszen televíziókba, rádiókba, az on-line és off-line sajtóba valamint hazai és nemzetközi fesztiválokra és rendezvényekre is eljutott hőseink története. Az év végén ráadásul előbb az Önkéntesség Arcai fesztivál elismerő oklevelét, majd pedig az Az Év Honlapja verseny fődíját is átvehettük a non-profit kategóriában.Bár mozgalmas évet tud maga mögött a Karmák Program,...
dátum: 11 január 2012, 00.00
szerző: Tóth Bálint
Sorozatunk honlapja nyerte el az Az Év Honlapja díjat 2011-ben. A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat által meghirdetett „Az Év Honlapja” pályázat idén immáron tizedik alkalommal került megrendezésre.  A méltán népszerű pályázat egyre nagyobb közérdeklődésre tarthat számot és komoly elismerésnek örvend  a szakmában is. Az idei évben 314 pályázat érkezett be a hazai online szakma legjelentősebb versenyére, amelyre már 25 kategóriában lehetett benevezni az internetes alkalmazásokat. Kategóriánként egyetlen honlap lehetett „Az Év Honlapja”. Különdíjjal jutalmazta a szakmai zsűri azokat a honlapokat, amelyek az adott kategóriában, holtversenyben végül alulmaradnak. Azokat a kategóriájukban kiváló...

Szavazás


Igaznak találod a mondást: "Mindenki a maga sorsának a kovácsa?"
 

Támogatóink


További Partnereink

 
 

Friss Hősök

alt

Orsós Ervin

Katasztrófa áldozata  - Devecser

alt

Fábián Károly

Hajléktalan - Budapest

alt

Dörnyei Tamás

Fogyaték miatt szegény - Budapest

alt

Siroki László

Telepen született - Tomor

alt

Virág Tünde

Gyermekszegénység - Budapest

alt

Ács Sándor (Osi)

Szenvedélybetegség - Budapest

alt

Faragó Ferenc

Börtönből szabadult - Budapest

Ki legyen a következő?

Te ismersz hétköznapi hősöket?